Bár a 2011/24/EU Irányelv lehetővé teszi, a határon átnyúló egészségügyi szolgáltatások igénybevétele rendkívül ritka a magyar-szlovák határon. A kivételt az esztergomi Vaszary Kolos Kórház jelenti, ahol azonban nem az irányelv alapján, hanem üzleti jelleggel látják el a szlovák Dôvera Egészségbiztosító szerződött betegeit egy 2004-ben aláírt, majd 2009-ben megújított szerződés alapján.
A betegmigráció hiányát elsősorban az okozza, hogy nem létezik a két ország között olyan megállapodás, amely a határ túloldalán rendszerszerűen igénybe vett szolgáltatásokhoz kapcsolódó pénzügyi térítési feltételeket tisztázná. Ennek eredményeként egyrészt a két ország egészségügyi hatóságai párhuzamosan fejlesztik kapacitásaikat, másrészt a potenciális területi komplementaritásokat nem használják ki.
Így fordulhat elő, hogy míg a révkomáromi, korszerű kórházban az MR-berendezéshez a szlovák egészségbiztosító naponta 10 vizsgálathoz biztosít forrást, ami félnapos használatot jelent, addig a komáromi betegeket Tatabányán hasonló rendszerben vizsgálják ki. Mivel a nagy értékű diagnosztikai berendezések beszerzése és működtetése rendkívül költséges, és az ezeket működtető személyzetből mindkét országban hiány van, racionális volna a kapacitások megosztása és közös finanszírozása. A példaként szolgáló esetben az MR-berendezés egész napos használata lehetővé tenné, hogy a komáromi páciensek a lakóhelyükhöz közel, sorban állás nélkül vegyék igénybe ezt a diagnosztikai szolgáltatást, az eszköz pedig jobban legyen kihasználva a magyar egészségügyi biztosító (NEAK) társfinanszírozásával.
Ennél is alapvetőbb problémáról számoltak be a balassagyarmati műhelyen részt vevő, kis településeket képviselő szlovákiai polgármesterek. Az ő esetükben a balassagyarmati kórház közelebb fekszik, és több szakmával rendelkezik, mint a közelben található szlovákiai kórházak. Az itt élő lakosok ellátása magasabb színvonalú és gyorsabb lehetne, ha a magyar oldalon vehetnék igénybe a kezeléseket. Ez egyben a magyar oldali kórháznak is előnyös volna, mivel a szakember-utánpótlást jelentő rezidenseket csak akkor fogadhatják, ha van a kórházban vezető orvos. A vezető orvosok foglalkoztatásának viszont a megfelelő betegszám a feltétele, amit a kisebb, határszéli kórházak nem tudnak biztosítani a “féloldalas” (180 fok) ellátási körzetük miatt.
A magyar oldalon felállított minisztériumi szintű határon átnyúló egészségügyi munkacsoport felületesen foglalkozott a kérdéssel, amelyre vonatkozóan dr. Balogh Tamás jóvoltából a CESCI jogi akadálymentesítési projektje keretében már készült két átfogó elemzés (2018-ban és 2019-ben; 2021-ben a COVID hatásaival is foglalkozott a szervezet).
A két ország között lényeges különbség, hogy a szlovák oldalon hárompilléres biztosítási rendszer működik, míg a magyar oldalon a magánbiztosítási rendszert a 2010-es évek elején adminisztratív eszközökkel jelentősen korlátozták. Ennek köszönhető, hogy Esztergomban egy szlovák magánbiztosító betegeit el tudják látni, ugyanakkor ez fordítva nem lehetséges.
Nem, de a mentőszolgálati együttműködés várhatóan ki fogja kényszeríteni a kórházak közötti szorosabb együttműködést, hiszen a mentőautóknak valahova be kell szállítaniuk a betegeket.
Számos jó példa ismert egész Európából, a gmündi osztrák-cseh járóbeteg-ellátástól a francia belga határon átnyúló egészségügyi ellátási zónákon át a Pireneusokban közösen üzemeltetett spanyol-francia Cerdanya Kórházig.
A francia-belga határon 2008 és 2015 között alakítottak ki összesen hét ellátási körzetet (ZOAST: Zones Organisées d’Access aux Soins Transfrontaliers – Határon Átnyúló Ellátási Szervezett Zónák), amelyeken belül a francia és belga páciensek korlátozás nélkül vehetik igénybe az ott mindkét országban elérhető egészségügyi szolgáltatásokat. A szabad betegmozgás alapját egy 2005. június 1-jén a két kormány által aláírt keretmegállapodás biztosítja, amely alapján regionális együttműködési megállapodásokat kötöttek az érintett egészségügyi és betegbiztosítási intézmények a konkrét zónák kijelöléséről, valamint a szolgáltatások igénybe vételének és finanszírozásának módjáról. Évente mintegy 20 000 páciens kezelését oldja meg a rendszer.
Első lépésként egy átfogó elemzést kell készíteni az elérhető kapacitásokról a határmenti zónában, ami alapjául szolgálhat a kapacitások megosztásának és a közös finanszírozásnak. Ezt követően egy olyan modellt kell kialakítani, amely biztosíthatja a térítési transzferek egyensúlyát. Ez lehet az alapja a két kormány és a két állami betegbiztosító közötti megállapodásnak, amelyhez a francia-belga egyezmény biztosíthatja a mintát. Ugyancsak a belga-francia rendszer szolgálhat példaként az ellátásokkal kapcsolatos statisztikai adatok módszeres gyűjtésére és felhasználására, egy területi obszervatórium keretein belül.
Szakorvosi vizsgálat miatti távolmaradás esetén nem fogadják el az erről szóló szlovák igazolást a magyar munkahelyeken.
A magyar munkajog nem ismeri a Szlovákiában bevett egynapos orvosi igazolásként működő intézményt. Hivatalosan a magyar munkaadó a munkaviszony keretében foglalkoztatott esetében nem köteles elfogadni sem papír, sem elektronikus formában a szakorvosi kivizsgálásról szóló egy napra szóló, pecséttel ellátott orvosi igazolást. A szlovák gyakorlatról tájékoztattuk a magyar Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő Általános Igazgatási Főosztályát. Az eltérő szabályozás és gyakorlat közelítésének vizsgálatára a Munka törvénykönyvének következő módosítása alkalmával kerülhet sor. Az eltérő gyakorlat közelítésének kérdésében egyetértése esetén felvesszük a kapcsolatot az Európai Munkaügyi Hatóság (ELA) magyar és szlovák kapcsolattartóival. Figyelemmel arra, hogy az ELA közvetít az uniós tagállamok közötti munkajogi kérdésekben, emellett elősegíti a tagállamok közötti információcserét, érdemes az eltérő szabályok közelítése kérdésének kezelésében segítségüket kérni.
A határ egyik oldalán élő, de másik oldalán iskolába járó és versenyszinten sportoló diák nem veheti igénybe az iskolájához és edzőhelyéhez sokkal közelebb lévő sportorvosi szolgálatot, hanem a társadalombiztosítás rugalmatlansága miatt el kell utaznia a lakóhelye szerinti orvoshoz, még akkor is, ha az egy másik településen van.
Ez nem teljesen van így, mivel a vonatkozó jogszabály lehetővé teszi, hogy amennyiben egy külföldi állampolgárságú versenyző az adott ország színeiben versenyez, akkor ezt a vizsgálatot ingyenesen elvégezzék a leigazolt sportklub országában (és nem feltétlenül a lakhelye szerinti országban). Előfordulhat viszont, hogy az adott településen nincsen sportorvos, így a sportolókat inkább a lakóhelyük szerinti legközelebbi sportorvoshoz irányítják a vizsgálatra és a szükséges igazolás megszerzésére.
A projekt az Európai Unió pénzügyi támogatásával,
az Interreg Magyarország – Szlovákia Program keretében valósul meg.
További információkért látogasson el a www.skhu.eu oldalra.
A projekt az Európai Unió pénzügyi támogatásával,
az Interreg Magyarország – Szlovákia Program keretében valósul meg.
További információkért látogasson el a www.skhu.eu oldalra.