A műhelytalálkozó lehetőséget adott a két város kapcsolatának ágazatok szerinti áttekintésére, valamint projektötletek megfogalmazására. Az egyeztetés során szóba került az észak-komáromi kórház szolgáltatásainak határ túloldalára való kiterjesztése, a barnamezős területek (kifejezetten a Duna-parti területek) rekultivációja, a zöldhulladék közös kezelése, egy közös géppark létrehozása, a turisztikai kínálat összehangolása, a közlekedési kapcsolatok fejlesztése, a kikötő nyújtotta lehetőségek feltárása, valamint egy közös EKF pályázat benyújtása.
Legfontosabb témának az egészségügyi ellátórendszerek összekapcsolása, az észak-komáromi kórház fejlett onkológiai és szülészeti kapacitásainak kihasználása és a magyarországi betegek határ túloldalán való ellátása számított. Emellett a Szlovákiában már szabályozott módon működő zöldhulladék gyűjtése kapcsán is egy újabb projektötlet körvonalazódott. Ezen fejlesztési elképzelés a tudásátadást, a zöldhulladék egységes gyűjtését és az ebből energiát termelő biogázüzem létrehozását tenné lehetővé.
A résztvevők továbbá egyetértettek abban, hogy a két város történelmi öröksége és az erődrendszer sokkal nagyobb turisztikai potenciállal bír, mint amely jelenleg tapasztalható. Ennek kiaknázásához viszont közös marketing, új szálláshelyek, az épített környezet felújítása, valamint az erődrendszer további funkcióval való ellátása szükséges. Ezen fejlesztési célok egy sikeres, közösen benyújtott EKF pályázat esetében könnyebben elérhetők, valamint a nemzetközi ismertségük is növekedne.
A műhelytalálkozónak köszönhetően újabb lehetőség nyílt a két városvezetés találkozására, a jövőbeli fejlesztési célok összehangolására, valamint a meglévő kihívások és nehézségek megvitatására. A rendezvénnyel zárult az #ACCESS keretében szervezett második körös referenciacsoport egyeztetések sorozata, viszont a CESCI továbbiakban is szakmai segítséget igyekszik majd nyújtani a megfogalmazott ötletek előmozdításában.